Meghatározatlan időre felfüggesztem a HarderGeneration működését.
Ennek két oka van. Egyrészt mostanában nem érzem, hogy értelme van annak az információ típusnak a közlésében, amit képviselek. Egészen eddig hittem abban, hogy ha az emberek kapnak választási lehetőséget műanyag hulladék és értékes információ között, akkor az utóbbi mellé teszik le a voksukat, de a több éves tapasztalat azt mutatja, hogy fölösleges szélmalomharc ez az egész (természetesen hatalmas tisztelet az üdítő kivételnek). Önmagam szórakoztatására nem áll szándékomban (egyelőre) fenntartani a HG-t, így is sok huzavona volt/van pl. a domain és a tárhely körül, én pedig úgy látom most, hogy nincs értelme a verejtéknek. Elképzelhetőnek, sőt, valószínűnek tartom, hogy a jövőben ez változni fog, de a mostani állapot innen nézve úgy tűnik maradandó, ezért inkább jegelem a dolgot, amíg újra nem érzem a késztetést, hogy megosszam az általam fontosnak tartott jelenségeket.
A másik ok sokkal prózaibb, ugyanis egye kevesebb időm és energiám marad olyan dolgokra, amik nem termelnek kézzel fogható eredményt. Itt nem a mocskos anyagiakra gondolok (bár az is benne van a pakliban), hanem a pozitív feedbackekre. Műmosolyokra, kamu vállveregetésekre, felületességre nincs szükségem, a HG pedig túl személyes és túl közel áll a szívemhez ahhoz, hogy hagyjam szétrohadni a facebook-twitter-websokpontnulla árnyékában, értelmetlen szócséplésként a gigantikus mennyiségű webszemét között.
Facebookon megtalálható vagyok, számomra izgalmas történéseket ott szoktam megosztani, egyelőre ennyi nekem elég. Ha szeretnétek, ott megtaláltok. (ha ezek miatt jelölnétek be, a félreértések elkerülése végett biggyesszetek oda egy sort, hogy a HG útján találtatok meg) Nem fogok eltűnni, csak visszaveszek a fölösleges energiapazarlásokból és megpróbálom koncentráltabban használni a tartalékaimat.
Őszintén hálás vagyok mindenkinek, aki figyelemmel követte a HG mindennapjait, minden apró komment után újra és újra érezhettem azt, hogy van értelme a munkának. Minden pozitív és negatív visszhangot személyes elismerésnek vehettem és vehetek most is. Megtisztelő a figyelem, remélem megérdemeltem a sok jó szót, amit tőletek kaptam a blog működése közben.
T
ps.:
Ez úton is elhatárolódnék mindennemű Napiszar-Puruttya-Velvet-Blikk kategóriás mocsoktól. Iszonyatos szégyennek tartom, hogy ezek az oldalak generálják a legdurvább látogatottságot. Lépten-nyomon belebotlik az ember az ilyen okádék tartalmakba, annak a hangját pedig, aki némi IQ-t próbál injekciózni a rendszerbe, elnyomja ez a szelektálatlan zajtenger. Az emberiség egyik legnagyobb lépésének tartom az internet megjelenését és fejlődését, ezek a szánalomra méltó rákfenék viszont szétrohasztják azt az értéket, amit elméletben képviselni tudna a web. Remélem, hogy mihamarabb letörlődnek a térképről, bár őszintén szólva erre kevés esélyt látok. MONDJ NEMET A BULVÁR SZEMÉTRE! Minden egyes kattintásod ezekre a szennylapokra közelebb hozza a szellemi apokalipszist.