HarderGeneration

Personal notes - nobody listen to techno

Ahogy egyre több zenét hallgat az ember, annál jobban kristályosodik az ízlése. A lepörgött albumok számának emelkedésével egyre esszenciálisabban lehet megfogalmazni azokat a hangokat, amiket igazán keresünk. Ez nálam hatványozottan is igaz, hiszen nem zavar, ha a zenében kétlábdob és négy gitár van; lehet 80, de 180 BPM is; höröghetnek benne, de az se baj, ha vízcsobogás megy húsz percig; az se gond, ha 4/4 megy órákig, de a törtritmust és a káoszt is szeretem; hangszer vagy sampler, mindkét verzió érdekel. Mindenben van jó, mindenben van rossz. Ez a filozófiám. De az utóbbi időkben furcsákat tapasztalok.

A zene az a támasz, amire mindig is alapoztam, legyen bármi, ami szembejön. Egy fontos szempont van, ami alapján szelektálok: legyen értelme. Legyen benne lélek, érződjön, hogy valaki beletette a két keze munkáját, legyen zsigeri, elementáris, szerelem első látásra. Ez így szép és jó, de van vele egy probléma. Ha végighallgatok most 50 darab albumot, találok benne (maximum) 3-4 olyan számot, ami megfelel az elvárásoknak. A maradék 48-at viszont egyre kevésbé viselem el. Sőt, dühít is. Miért kell ennyi hulladékot termelni? Miért kell elárasztani ostoba rongy információval a világot és az emberiséget? Miért kell kötelező jelleggel beszopniuk az embereknek ezt a sok gagyit? És miért szopják be? Miért elég az emberek nagy többségének, hogy ilyen szutykokat kajál éjjel-nappal? Miért elég ez a minősíthetetlen shit, ami minden csatornán ömlik az összes érzékszervünkön keresztül?

Néha azon kapom magam, hogy megtartandó a lelki békém, direkt olyan zenéket keresek, amikben nincs és soha nem is volt direkt szándék, vagy mögöttes tartalom. A monoton 140 BMP-es techno kimossa szépen az agyam, fenntartja az életközeli sebességem, pont eléggé ingerli a szürkeállományom, de hagy melllette dolgozni és létezni. Nincs benne zavaró túlmisztifikáltság, nincs benne álszerény minimalizmus, hiányoznak belőle a hamisan csillogó álinformációk, nem akar megváltó lenni, miközben azt sem tudja, hogy mennyi kétszer kettő. Egyszerűen nem akar több lenni annál, mint ami.

Ha egy picit a világ mögé nézünk, megvillan ez mindenhol. Hiányoznak az őszinte dolgok. Minden reklám átverés, a plakáton mosolygó politikus csak a pénzünket akarja kiszívni a csontjainkból, a filmben az élet soha nem is volt igazi, az újság nem azt írja ami történt, a riporter a híradóban túldramatizál és már a zenékben is nehéz megbízni. Ennyire ritka lenne az őszinte pillanat? Az emberek tényleg ezt akajrják? Csukott szemmel járni az utcákat és hagyni, hogy a nagy testvér vezesse őket a vágóhídig? Hát tényleg ennyire hülye lenne az Ember? Vagy csak lusta?

Lassan már csak az lesz az igazi, aki/ami azért őszinte, mert buta ahhoz, hogy hazudjon. Mint egy jó techno.